„Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok...
A hazáért iszom, igyatok!”
Petőfi Sándor – Bordal (1848. március)
Köztudomású, hogy Petőfi Sándor borozgatott apjával – és minden bizonnyal másokkal is – ráadásul számos verset írt a szőlő levéből készült alkoholos italról és annak fogyasztásáról. De vajon mit, miből és hogyan ittak a forradalmi ifjak? Milyen bor kerülhetett a poharakba a XIX. század derekán a fővárosban? Az ünnep kapcsán ennek próbáltunk utánajárni.
Iskolai tanulmányaink alapján mindannyiunkban él valamiféle romantikus kép a lánglelkű márciusi ifjakról, akik törzshelyükön, a Pilvax kávéházban vitatták meg a napi politika eseményeit, mígnem a Bécsben 1848. március 13-án kitört forradalom hírére elérkezettnek látták az időt, hogy ők maguk is a tettek mezejére lépjenek. A következményeket jól ismerjük, nem is történelemórát szeretnénk tartani. Inkább a bor oldaláról közelítenénk meg a témát, rövid körképet adva arról, milyen italokat kínálhattak a korabeli kurta kocsmák és kávéházak a kiszáradt torkú vendégeknek.
Mennyi az annyi?
Tiszta sor, hogy Tokaj-Hegyalja igen régóta különleges helyet tölt be a magyar bortermelő területek között. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban rendelte el az ország borvidékeinek minősítését. Ennek eredményeképp egyedül Tokaj került a legmagasabb kategóriába, az összes többi körzet másod- vagy harmadosztályú besorolást kapott. Ki tudja, mennyi köze lehetett ennek ahhoz a tényhez, hogy a Rákóczi-dinasztia a XVII. században szinte egyedüli birtoklója volt a hegyaljai ültetvényeknek…
Jó lenne tudni, milyen jelentőséggel bírt a szőlészet és a borászat ebben az időszakban, mekkora helyet foglaltak el az ültetvények. Sajnos a rendelkezésre álló adatok a kor technológiai lehetőségeihez mérten meglehetősen pontatlanok, amit a következő példa érzékletesen szemléltet. Egy 1828-as összeírás alapján az országban 141000 katasztrális holdnyi szőlőterület létezett, ez körülbelül 81500 hektárnak felel meg. Egy másik, 1831-es felmérésben viszont másfélmillió magyar holdról esik szó, amely csaknem 650000 hektárt takar. Ember legyen a talpán, aki ezek után megmondja, mekkora területen folyt valóban borszőlő termesztése, ám remélhetőleg sikerült megnyugtatóan kielégíteni a keresletet.
Főúr, egy ’44-es merlot-t kérek!
Hiába a tokaji borok évszázados ismertsége és elismertsége, gyanítható, hogy a reformkor fiataljai – a kései utódokhoz hasonlóan – egy ivóba betérve nem aszút rendeltek. Lássuk, miből választhattak, feltételezve, hogy jó hazafihoz illően magyar bort kívántak inni. Ne feledjük, a filoxéravész előtt járunk, szó sincs még amerikai alanyokról és hasonló úri huncutságokról. A fajtaszerkezet döntően más volt, mint napjainkban. A XIX. század elején például a Fertő-tó környékén leginkább furmintot termesztettek – többek között ezért is sántít a soproni kékfrankos közismert legendája a napóleoni huszárokkal, de ez egy másik történet…
A szőlőt jellemzően apró birtokokon termesztették a gazdák, az ültetvényszerkezet meglehetősen széttagolt volt. A parcellák csupán a XIX. század elején kezdtek többé-kevésbé szabályos mértani alakzatot felvenni, ezt megelőzően igencsak keszekusza volt a kép a hegyek és dombok oldalában. Ennek egyik oka az volt, hogy egészen a XVIII. század végéig lehetőség volt úgynevezett szabadfoglalással területet szerezni, ha valaki szőlőtelepítésre vállalkozott. A domborzati viszonyok és az erdősültség miatt meglehetősen fura, esetleges alakot öltöttek a kihasított földdarabok.
A korabeli szállítási-logisztikai nehézségek miatt gyanítható, hogy mindenütt a környező vidékeken termő szőlő levét itták. Ha ez így van, akkor a fővárosban általában vörösbor került a poharakba, hiszen a budai oldalon kiterjedt ültetvények húzódtak Szentendrétől egészen a mai városhatárig, és itt az 1800-as években javarészt kékszőlőt gondoztak. A fránya szőlőgyökértetű vetett véget ennek a kornak, utána pedig már alig-alig telepítettek újra. Erről egy remek cikkben olvashatunk bővebben a PestBuda portálon (az alábbi képet is onnan vettük kölcsön).
A kis területen gazdálkodók zöme aligha figyelt oda arra, hogy fajtatiszta állományokat tartson fenn. Sőt, a legtöbben úgy, ahogy volt, az összes beérett szőlőt egyben szüretelték, és egyféle bort készítettek belőle. Általánosan elfogadott vélemény volt, hogy annál jobb lesz a bor, minél többféle szőlő leve alkotja. Így aztán Petőfi vagy kortársai szájából nemigen hangozhatott el a címként szereplő rendelés, legfeljebb azt dönthették el, fehér vagy veres bort kérnek, esetleg „kástélyost”, amely a világosabb árnyalatú (kb. siller) borok elnevezése volt.
Meszely vagy icce?
A termőterülethez hasonlóan az űrtartalom mértékegységeit illetően is kisebbfajta káosz uralkodott az országban. A hitelesített mértékek szinte vármegyénként eltérőek voltak, aki sokat utazott, annak bizony bőszen kellett számolgatnia, és nem volt a zsebében előkapható átváltás-applikáció. Volt tehát budai, bécsi, pozsonyi icce, és minden más. Hogy lehetett eligazodni ebben a sokféleségben?
Az akó, mint mértékegység nagyjából 50 litert jelentett. A „nagyjából” úgy értendő, hogy kb. 42 és 59 liter közti mennyiségről beszélünk. És ezt még lehet tetézni: míg a budai akó 58,6 liter volt, addig a pesti akóba 53,72 liter fért. Egy akó 32 pint volt, vagyis egy pint jó közelítéssel másfél liternek felelt meg. Ennek fele, azaz 7-8 deciliter volt az icce. A száz szál gyertya mellé kikért száz icce bor tehát még a legzsiványabb betyárnak is sok lett volna. Érdemes megfigyelni, hogy a napjainkban magától értetődően 0,75 literes palackok lényegében egy icce bort tartalmaznak. A meszely az icce fele, kb. 4 deci bor volt, ez minden bizonnyal hamar elfogyott a forradalmi hevületű eszmecserék közepette. Azt nem tudhatjuk, hogy a forradalom kitörését mennyire mozdította előre a bor fűtötte bátorság, de mivel március 15-én már délelőtt javában folytak az események, talán kimondhatjuk, hogy a szabadság utáni vágy önmagában is mámorító erőt adott Budapest, majd az egész ország lakosságának.
Tudjátok, melyik magyar borászat kötődik nevében és filozófiájában is a szabadságharc egyik színes, kalandos életű egyéniségéhez? Ide kattintva már érkezik is a válasz...
Az ünnepen tisztelegjünk minden hős előtt, aki fellázadt az elnyomó, akaratát erőszakkal a magyarokra kényszerítő hatalom ellen. Koccintsunk a forradalom és szabadságharc emlékére és örökségére egy jó meszely borral. Egészségünkre!
