- Bertalan György
Meleg volt. Nyomorult kánikula. Egy pillanatig elgondolkodtam, leszálljak-e a Szentlélek térnél a HÉV-ről, vagy menjek inkább haza, és egy gyors zuhanyzás után felpattintsak egy hideg sört. Végül győzött a kíváncsiság – és egyébként is, regisztráltam a rendezvényre, úgy illik, hogy ott legyek – elindultam a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum felé. És milyen jól tettem!
Az első Günzer-Szentpéteri közös kóstolón sajnos nem tudtam részt venni, már csak emiatt sem szerettem volna kihagyni a másodikat. Érdekelt, hogyan bútorozik össze egymással egy villányi és egy kunsági borász, kompetitív vagy szinergikus a viszonyuk, és milyen borokat kínálnak Dunán innen és túl. Izgalmas és átfogó képet kaptam minderről, miközben számos bort kóstolhattam.
Őszintén hálás voltam azért, hogy érkezéskor hideg pezsgő volt a welcome drink. Természetesen mindkét borász hozott egy-egy buborékos bort, és nem is egyformát, noha mindkettő chardonnay-ból készült. Szentpéteriék pezsgője frissebbnek hatott, a Günzer-féle méthode traditionelle érettebb, élesztősebb hatást keltett.
A frissítő köszöntő ital után elindultam feltérképezni a kínálatot. Már Günzerék Mont Blanc házasítása volt a poharamban, amikor sor került a hivatalos megnyitóra. Ebből derült ki, hogy a két borász egy fesztiválon keveredett egymás mellé, pontosabban szemben volt a standjuk. Átjártak egymáshoz kóstolni, beszélgettek és barátkoztak, majd megszületett a közös kóstoló ötlete. Nem titkolt céljuk bemutatni, hogy Villányban is érdemes foglalkozni fehérszőlővel, miközben az Alföldön is készülhetnek pazar vörösök.
Az örvendetesen sok vendég mellett a borászoknak viszonylag kevés idejük maradt a csevegésre, hisz a poharak nem maradhattak üresek, de némi információmorzsát így is sikerült felcsipegetni. A beköszönő pezsgők mellett mindkét borász hét tételét hozta el a kóstolóra, ezek közül kettőt-kettőt emelek ki az alábbiakban, szigorúan szubjektív módon.
A Kunsági borvidéken többen termesztenek Néró szőlőt. A belőle készült bor jellegzetes aromákkal rendelkezik, aki egyszer kóstolta, sokáig nem feledi. Talán kevesebben tudják, hogy ez az egyetlen csemegeszőlő, melyből vörösbor (valamit rozé és siller) készíthető. A Szentpéteri Borpincénél igyekeznek kihasználni ezeket az adottságokat, és többféle módon is kezelik a Néró mustját. Az egyik különlegességük a Cabernero nevű házasítás, mely cabernet sauvignonból és Néróból készül. A találó nevet le is védették, a palackba kerülő bor pedig egy izgalmas, tartalmas, fűszeres és nagy kaliberű rozé. Nem tutti-frutti, szigorúan szőlő.
Ha már az előbb arról beszéltem, hogy a Kunságon is van létjogosultsága a vörösöknek, nem hagyhattam ki a Néró hosszabban héjon erjesztett, klasszikus vörösbor változatát. Friss, primer jegyeket mutat, mondhatni üdítő. Azt nem állítanám, hogy fröccsöt kérnék belőle, de egy picit behűtve gyümölcsbombás nyári ital lehet.
Günzerék asztalánál nagyon impozáns vörös sorral találkoztam. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésemre válaszolva Tamás elmondta, hisz abban, hogy egy jól gondozott, beérett szőlő esetében, a pincében az adott fajta és évjárat igényeire odafigyelve készített boroknál a test, a savak, a tanninok egyensúlyba kerülnek a magasabb alkoholtartalommal, és harmonikus lesz a végeredmény.
A magam részéről a 16,5%-ot (ilyen tétel is akadt a sorban) mindezek mellett a fogyasztást korlátozó tényezőnek gondolom, ugyanakkor a 14%-nyi alkoholt tartalmazó pinot noir kifejezetten elegáns, szép fűszerekkel rendelkező, bársonyos bor lett. Hasonló mondható el a 2020-as kékfrankosról is. Remekül integrálódott, szép fajtajelleget magáénak mondó, érett és komoly.
Kellemes délutánt töltöttem el Óbudán, párhuzamosan fedezve fel a két borász kínálatát. Hazafelé azon gondolkodtam, mennyire jó lenne hasonló, elsőre furának hangzó, mégis remekül működő borvidékpárokat „egymásnak ereszteni”. Már lennének is ötleteim…
